Látványos versenynek adott otthont Eger idén nyáron!

Öt nemzet erősember versenyét rendezték meg a Dobó téren, melyet más cégek mellett a HRT Spedition Kft. és a HRT Intertrans Kft. is támogatott. Cégünk évek óta elkötelezett a sportesemények és azok támogatása mellett, hiszen úgy gondoljuk, fontos feladatunk a társadalmi szerepvállalás és a szemléletformálás ezen a területen is.

Büszkék vagyunk rá, hogy Fekete László erősportolóval is együttműködve - ahogy ő fogalmazott: a becsületes, tiszta emberi erőt támogathattuk. A verseny résztvevőinek feladata volt a több mint 300 kilós gumiköpenyek forgatása, huszonöt kilós súly előre tartása és négyszáz kilós lengősúly cipelése is. De számunkra a legizgalmasabb a HRT kamion elhúzása volt, ami úgy gondoljuk, igazán látványosra sikerült.